Csak egy nyár (bevezető)

Ezerkilencszáznyolcvan… annyira nem is lényeges mennyit írtunk. A hőmérő higanyszála eszeveszett tempóban kúszott felfelé, pedig még csak reggel hét felé járt az óra mutatója.  A Nap sugarainak egy felhő sem állta útját, de ez talán senkit nem zavart, esetleg csak azt a rövidlátó csigát, aki ösvénynek nézte a háromsávos utat és az életérért küzdött a forrósodó aszfalton.

A kapaszkodósávban egy egérkamion ( Polski Fiat 126, utánfutóval) dübörgött felfelé. Tökéletesen sminkelt, fiatal nő kapaszkodott a kormányába és lengyelül ordítva próbált valami énekszerűt kihozni magából, az Unitra magnó motorhangot épphogy túlcimpogó zenéjére. Elgondolkodtató, hogy miért fordított annyi időt a hibátlan megjelenésre, mivel a „lengyel” piacon - ahol majd az egész napját tölteni fogja - nem sok partiképes férfi fordult meg, de hát ki tudja, talán éppen arra jár egy gazdag, magányos zöldséges. Hosszú, fekete szempillái alól érdeklődve figyelte a mellette erőlködő, illatos füstcsíkot okádó, kombi Trabantot és kissé lejjebb nyomta a gázpedált a feléledő versenyszellem nevében. Az NDK csodában feszítő fickó annyira vicsorgott a nagy előzésben, hogy félő volt, "vasfogai" kipattannak a helyükről. Előtte a motor bádogbögrét bekapott állványos köszörűként üvöltött, viszont mögötte a motoros kapa - amit nagyvonalú nemtörődömséggel, rögzítés nélkül szállított - csak csendesen, de annál veszélyesebben bólogatott. Hirtelen, a semmiből feltűnve (vagyis senki nem nézett a visszapillantó tükörbe) elszáguldott mellettük egy piros Zsiguli. Valószínűtlennek tűnt, hogy egy keleti járgány ilyen tempóban hódítsa meg a gödöllői partot, de mégis megtörtént. A "papírjaguár" vezetője kidülledt szemmel bámult a gyorsan távolodó autó után, míg az el nem tűnt a domb tetején, majd lassan becsukta a száját.  

- Most azt hiszi a takony, hogy menő a szaros Ladájával. - mondta, majd visszasorolt a Kispolák mögé és szocialista tempóban, testvérként másztak tovább a meredélyen felfelé.