Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Kender szelídítés

Hogy ne zuhanjak meg, a műhelyben mindig szól a rádió, de nincsen internetes, téma specifikus adó, így azt kell hallgatnom ami jön a földön. Nem alkotnék kritikát róluk, nehogy megsértődjön valaki. Elég annyi, hogy nagy részben dög unalom, viszont a hírszerkesztőkön remekül szórakozok. Néha egy értelmes mondat megszerkesztése is kihívás elé állítja őket, de a szinonima fogalmát sem ismeri mindegyik. Én sem vagyok tökéletes, de nem is kapok ilyesmiért fizetést. Mai hír: Vadkender termesztőre csapott le a rendőrség. Az illető 60 tő kendert nevelt az udvarán. A TEK tetten érte a férfit.
Legutóbbi bejegyzések

Csak egy nyár (első fejezet)

Mivel annyian követelték a folytatást, tessék itt van. A Zsiguliban három srác verte az ütemet az aktuális olasz slágerre, amit egy nemrég beszerzett, másolt kazettáról játszott le a kalaptartóra helyezett Videoton magnósrádió. Óvodás koruk óta barátok voltak, mégis ez volt az első alkalom, hogy együtt indultak nyaralni. A fiúk arca zsibbadt mosollyal, az újdonsült szabadság varázsával telve nézték az elrohanó tájat. Ha le kellene írni a srácok kinézetét, egyszerű dolgunk lenne, mert pont olyanok voltak kívülről, mint annyi más fiatal abban az időben.

Csak egy nyár (bevezető)

Ezerkilencszáznyolcvan… annyira nem is lényeges mennyit írtunk. A hőmérő higanyszála eszeveszett tempóban kúszott felfelé, pedig még csak reggel hét felé járt az óra mutatója.  A Nap sugarainak egy felhő sem állta útját, de ez talán senkit nem zavart, esetleg csak azt a rövidlátó csigát, aki ösvénynek nézte a háromsávos utat és az életérért küzdött a forrósodó aszfalton.

Spóroljon SodaStream-mel!

Bizonyára sokunk fejében megfogant a gondolat - hallgatva a reklámokra - hogy veszünk egy saját szódagépet, így alapítva konyhánkban üdítőgyárat. (Mint ahogy a reklám mondja) Meg is vettem, le is regisztráltam magam a SodaStream-nél a nagy nyeremény reményében (amit a reklámban hirdettek) Jönnek is folyamatosan a hírlevelek. A kedvencem az, amikor felteszik a kérdést: "Kiszámolta már ön, hogy mennyit spórol a SodaStream-mel?" Sajnos kiszámoltam... Nos egy cserepatron 2800 forint. Ebből talán 70 liter szóda lesz (talán, mert nem húzogatok strigulát, a reklám 80-at mond, bár van ahol 60-70 litert) így jön ki a 40 forint/liter víz nélkül. Per pillanat a Lidl-ben 1,5 liter saját márkás víz 55 forint. (37 forint/liter) Egy SodaStream narancs szörp émelyítő édesítőszerrel 1500 forint. Ebből 12 liter üdítő készíthető (ahogy a reklám állítja) Tehát a liter ár 125 forint. Ehhez ha hozzáadjuk a 40 forintos buborékot, lesz 165 forint egy liter ízesített víz, amely összegben nincs

Vasárnapi zárva tartás

Olyat álmodtam, hogy kivert a víz: Vasárnap reggel gyönyörű időre ébredtünk én és a családom. A nap hét ágra tűzött, a madarak vidám dala megédesítette a friss levegőt. A gyerekek televízióztak volna, de valami műszaki hiba adódott a felvételről közvetített adásban, így csak egy hibaüzenet derengett a képernyőn. Tudtuk, hogy ez hétfőig nem is fog változni, nincs szerelő, hiszen végre eljött a várva várt „Mindenki otthon van Vasárnap”.

Transmitter teszt

Szinte minden autóba be van építve valami audió eszköz. Legyen az egyszerű rádió, vagy még egyéb valamit lejátszó eszköz, de felmerülhet bennünk az igény a többre. Nem koncertterem kialakítására gondolok, pusztán csak arra, hogy valamelyik mobil kütyünkről az autó hangszóróin keresztül juttassuk a dobhártyánkra a hanghullámokat. Erre több ok miatt is szükségünk lehet. Talán piszokul retró odabent a hangulat, és ezt agyoncsapná egy modern vacak. Mondhatnánk, hogy vannak már régies külsejű új holmik is, de én még nem láttam nyerőt. Körülbelül olyan hangulatot sugároznak, mintha egy kakukkos órába ledes kijelzőt építenénk be. Nálunk más a tészta. Sajnos többen használunk egy autót, így valahányszor bekapcsolom a nejem után a zenegépet, mindig egy herélt figura akarja a szakadékba vetni magát, de előtte még belevonyít az esőbe. Ilyenkor idegesen keresem az én lemezem, vagy mappám az mp3 lemezlejátszóban, de mire meglesz, már odaérek ahova indultam. Ekkor rémlett fel a mego

Samsung UE40F6320 2101-2102 szoftverfrissítés teszt

A kezdetek kezdetén kielemeztem a frissen vásárolt televízióm képességeit . Mondhatni nem voltam elégedett, ezért rögtön frissítettem is a szoftverjét, de akkor semmi különbséget nem találtam a működésében, pedig hatalmas mennyiségű adat lett telepítve. Azóta még egy pár frissítést végrehajtottam, de semmi lényeges, sem lényegtelen változás nem jött elő. Most viszont jelentem, megtört a jég! Itt a nagy változás, ami mind megjelenésében, mind tudásában módosította az okos televíziónkat. Aki valami olyasmire gondol, hogy mondjuk külön szoftver telepítése nélkül, otthoni hálózaton keresztül lejátszott videóihoz megjelenik már a felirat, az téved. Az is melléfog, aki arra tippel, hogy esetleg, netalántán a készülékre csatolt merevlemezekkel bármiféle átviteli fájltevékenységet végre tud hajtani. Pedig mekkora buli lenne már, ha NAS-ként tudnánk használni a smart tévét. Annál is inkább, mivel a használati útmutatóban szerepel ilyesmi leírás: Tartalmak exportálása A képernyő felső részén